Innovációs tanács: munka + értekezlet

Ismét kiírták a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Díj pályázatát, összegeztek és ismerkedtek: a Grabarics Kft. központjában tartotta idei első ülését a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Tanács – a munkaértekezletet tegnap délután rendezték. Több fontos napirend várt a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Tanács tagjaira a szervezet idei első ülésén, amelyet dr. Lukács Pétert elnökletével tegnap rendeztek a Grabarics Kft. Papírgyári úti bázisán (a helyszínválasztás nem a véletlen műve volt, de erről majd később).

Díjra díj – idén is
Kezdjük egy fontos döntéssel, lévén a tanács idei tevékenységének egyik fontos pillére a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Díj újbóli kiírása – erről tegnap külön napirendi pontként tárgyalt a munkaszervezet. Amint arról hasábjainkon már beszámoltunk, első alkalommal 2009-ben osztotta ki az elismerést – három kategóriában kilenc benyújtott pályamű közül négy pályázó munkáját díjazták a Dunaújvárosi Főiskola Tudomány Hetének nyitó plenáris ülésén. (Az intézményi kategória győztese a Rudas középiskola, a vállalkozói kategóriáé a KlímaComp Plusz Kft lett, míg a diák kategóriában Rohonczi Anita pályaműve győzött, s Májer Emese érdemelt különdíjat.) A DO anno szintén beszámolt arról, hogy a díjat hagyományteremtő szándékkal alapította az Innovációs Tanács – ráadásul idén tovább bővítik a kört: a diák és vállalkozó kategória mellett idén már hivatalosan is meghirdetik az intézményi kategóriát; a kiírásra egészen szeptember 30-ig lehet majd pályázni. A tervek szerint a díjátadóra idén is a tudomány hetében rendezendő főiskolai konferencia-sorozatot nyitó plenáris ülésen kerül sor, s mint elhangzott, a tanács idén is szeretné indítani a díjazottakat a Regionális Innovációs Ügynökség Közép-dunántúli Regionális Innovációs Díján.

Tervek és tények
A továbbiakban az ülés tervezett napirendje szerint a Grabarics Kft. tulajdonosa, Grabarics Gábor mutatta be a térség egyik meghatározó építőipari fővállalkozásának innovációs stratégiáját, majd Rohonczi Sándor, az innovációs tanács titkára adott tájékoztatót a munkaszervezet előző tanácsülése óta végzett munkájáról. Mint előadásában kiemelte, a tavalyi tevékenység fontos eleme volt a Dunaújvárosi Kistérség Innovációs Stratégia kidolgozása, valamint a kapcsolódó munkaértekezlet, amelynek a rácalmási Jankovich-kúria adott otthont tavaly ősszel. Rohonczi Sándor a tegnapi ülésen kiemelte: a kistérségi innovációs stratégia elkészítése több meghatározó térségi stratégiai dokumentációval összhangban történt, s jelenleg is operatív lépéseket végeznek a célok elérése érdekében. Első lépésként a kis- és középvállalkozások kerültek fókuszba, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy ez a célcsoport nehezen érhető el. A szervezett konferenciák e szempontból kevés eredménnyel bírtak. A vállalkozókat leginkább személyesen és tömör, lényegre törő információkkal lehet elérni. Ennek érdekében a munkaszervezet kezdeményezte, és a Regionális Innovációs Ügynökség megbízásából el is készítette a régió innovációs kiadványát kis- és középvállalkozások számára, amelyben röviden bemutatják az innováció és a stratégia-alkotás elméleti hátterét, a felsőoktatási és K+F intézmények innovációs szolgáltatási kínálatát, a finanszírozási lehetőségeket és a térségben közvetlenül elérhető innovációs szolgáltatók kínálatát. A kiadványt személyes megbeszélések keretében kapják meg a térség innovatív vállalkozásai – ezeken az egyeztetéseken részt vesz a tanács munkaszervezetének képviselője mellett a Dunaújvárosi Főiskola Innováció Menedzsment Központjának munkatársa is. Az első tapasztalatok alapján elmondható, hogy hatékony és eredményes a személyes megkeresés módszere – ebből fakadóan a vállalkozások megkeresését idén is kiemelt feladatként kezeli a tanács.

Ny. Zs.
Forrás: http://www.dunaujvaros.com

Szövegméret
Kontraszt